17. Fejezet

Lassan de biztosan megérkezett ez a rész is amit Warriornak ajánlok :P Tösi, hogy biztattál :)(L)... remélem tetszik majd mindenkinek :) jó olvasgatást!
Puszi: Alexis :)


- Ide költözik? – nyíltak tágra a szemeim

- Aha, szóval még is zavar, tudtam én! – mondta elégedetten barátnőm

- Tévedsz

- Én olyat nem szoktam – vigyorgott rám, mire csúnyán néztem rá

- Jól van talán... néha… de csak szökőévekben… - vigyorgott még mindig

- Hihetetlen vagy – csóváltam meg a fejem

- Az lehet, de akkor is igazam van

- Lehet

- Csak lehet?

- Na, jó igazad van most boldog vagy?

- Határozottan

- Hihetetlen vagy

- Ezt ma már mondtad

- Tudok róla

- És hányszor fogod még?

- Az attól függ, hogy meddig maradsz…

- Veled leszek egész nap

- Akkor még fogom egy párszor – vigyorodtam el én is mire nyelvet öltött rám

- És mi a mai program? – érdeklődött túl ártatlan arccal

- Nem terveztem semmit. Ötlet? – kérdeztem felkészülve a legrosszabbra

- Mit szólnál, ha átmennénk hozzánk? Hiányzol a többieknek- mondta szomorúan.

- Alice… nem hinném, hogy ez jó ötlet.

- Edward miatt ne aggódj. Nincs otthon.

- Értem – mondtam nemtörődöm hangnemben miközben majd megevett a fene, hogy vajon hol lehet. Ezt Alice is észrevehette, mert kisvártatva megkérdezte.

- Mondjam el, hogy hol van vagy várjam, meg amíg belehalsz a kíváncsiságba? –érdeklődött kedvesen

- Nem vagyok rá kíváncsi- szegtem fel büszkén a fejem és elindultam lefelé

- Dehogynem – kacagta

- Alice… kérlek

- Szólj igazat…

- Alice!!!- fordultam szembe vele

- Jól van, na, befejeztem!

- Köszönöm

- Nos? Akkor eljössz?

- Biztos nincs otthon?

- Biztos!

- Jól van! Elmegyek- adtam meg magam

- Hurrrááá!!!- kiáltotta örömében és a nyakamba ugrott- Esme oda lesz, az örömtől- ölelgetet

- Oh, Alice kicsit finomabban… összetoppantasz – pihegtem

- Hupsz… bocsi. Akkor indulhatunk?

- Persze –vettem az irányt a kijárat felé

- Van egy kis gond… - torpant meg az ajtóban

- Méghozzá?

- Gyalogosan vagyok - mondta bűnbánóan

- Alice… ha előre tudtad, hogy el akarsz rángatni hozzátok igazán jöhettél volna kocsival! – mondtam felháborodottan

- Hát… kiment a fejemből- mondta szemlesütve

- A csudába is Alice vámpír vagy – forgattam meg a szemeimet mire barátnőm még bűnbánóbb arcot vágott- jól van, jöjjön, aminek jönnie kell- sóhajtottam

- Biztos vagy benne?

- Teljesen – mondtam nem túl meggyőzően

- Esetleg felhívhatnám Emetett, hogy… –és elhallgatott. Szemei a semmibe meredtek. Látomása volt.

- Ésss megnyílt Alice jósdája- énekeltem-, ha megint az én halálomat jósolod, lecseréllek- fenyegetőztem

- Nem vagy vicces Bella! Mellesleg Tanya megérkezett hozzánk- fintorodott el.

- Huh… ez aztán a gyors költözés- morogtam- Semmi gond! Majd átmegyek máskor- indultam vissza, de elkapta a kezem

- Felejtsd el! Most megyünk! Mindenki tűkön ülve vár. Ha most… - és megint látomás…

- Most komolyan nem idegesít, hogy nem tudod befejezni a mondataidat?

- Nem már megszoktam. Viszont jön a felmentő sereg – vigyorodott el-

- A micsoda? – értetlenkedtem

- Emmett - vigyorodott el és kisétált az utcára. Még mindig értetlenül követtem a példáját. Gondosan bezártam az ajtót és odasétáltam a járdán ácsorgó Alice mellé.

- És most? –érdeklődtem

- Most várunk – felelte

- Tapsra vagy sült galambra?

- Nem. Erre!– emelte fel a kezét. Egy hatalmas Dzsip száguldott be az utcánkba és fékezett le az orrunk előtt.

- Egy fuvart hölgyeim? – nyitotta ki Em az ajtót.

- Javíts ki Alice, ha tévedek. De mintha kicsit lassúak lennének ma a látomásaid.

- Nem tévedsz – komorodott el- itt vannak.

- Mégis kik? – értetlenkedtem újból

- A közelben van a házőrződ vagy valamelyik haverja – világosított fel Emmett

- Na neeee – hördültem fel

- De bizony- bólogatott Alice-, de nyugalom nem Jacob az

- Az engem nem érdekel – mérgelődtem tovább

- Na, mennyünk- mondta Em és egy mozdulattal felemelt a Dzsip ülésére.

- Megmondhatjátok Jacobnak, hogy ezt még leverem rajta! – kiáltottam ki az ablakon

- Csóró kutya – kuncogott Emmett - Megérkezett Tanya – közölte ridegen

- Láttam – felelte Alice ugyanabban a hangnemben

- Ennyire nem lehet szörnyű a csaj – nevettem fel.

- Ebben ne legyél olyan biztos – dörmögte Em – biztosított mindenkit, hogy mennyire sajnálja a történteket és az egész családot. Állítása szerint azért jött, mert tanulni akar és itt jobb lehetőségek vannak. Ugyan már. Röhögne a májam, ha lenne. Mindenki tudja, hogy csak Edward miatt van itt.

- Micsoda? – tátogtam

- Jaj, Bella… van eszed! Használd! Tanya már időtlen idők óta oda van Edwardért. Amint tudomást szerzett róla, hogy nem fogadtad őt vissza rögtön ide akart költözni. Azt reméli, hogy most, hogy Edwardnak összetörted a szívét majd lesz nála esélye.

- Pedig Edward már hányszor elutasította…

- Hát ez van… okos ember a mások kárán tanul…

- Jah, a hülye vámpír a sajátján sem. – kuncogott Emmett. Már a Cullen ház környékén jártunk. Szörnyű a vezetési stílusuk. De hát hiába beszél nekik az ember.

- Ne várj túl szép fogadtatást Tanya részéről – jegyezte meg Alice

- Rendben van

- De azért ne hagyd magad kislány- kacsintott rám Emmett

- Hogy is ne… nem kezdek ki egy vámpírral

- Emiatt ne aggódj… ha csak egy újjal is hozzád ér hát én kikaparom a szemét – biztosított Alice

- Különben is eggyel több vagy kevesebb a mi fajtánkból, aki a véredet akarja... oly mind egy nem?

- Igaz… - nyeltem nagyot- néha nagyon morbid vicceid vannak Emmett

- Bocs hugi – kuncogott miközben leparkolt a garázsban-

- Na, essünk túl rajta – ugrottam ki a kocsiból. Még be sem értünk a nappaliba, de már meghallottam a számomra idegen hangot

- Ó… itt jön az ember – mondta gúnyosan

- A nevem Bella és a helyedben nem szólnám le azt, ami én is voltam- mondtam a végét már vele szemben állva.

- Bella – pattant fel Esme és odarohant hozzám megölelni. Tanya sértődött arcot vágott. Ő nyilván nem részesült ilyen fogadtatásban. Körbenéztem a szobában. Mindenki itt volt kivéve Edwardot

- Hiába keresed nincs itt – vicsorogta Tanya

- Tudok róla – mosolyogtam rá mézédesen és elfordultam tőle

- Hmm… nem tudom, mit eszik benned Edward! Barna haj, barna szem, sápkóros arc. Teljesen átlagos lány vagy - szólalt meg hirtelen. Hát jó… amilyen az adjon isten….

- Nem tudod, mit eszik bennem… de azt most már tudod, hogy mit nem evett benned – vigyorodtam el- Te is egy teljesen átlagos vámpír vagy. Oh… jól vagy? Mintha kicsit elsárgultál volna. Lehet, hogy az irigység teszi? Elvégre is egy olyan átlagos lány, mint én megkaphatta azt, amit te nem.

- Nagy a szád, de, csak mert azt hiszed, hogy megvédenek –vicsorgott rám

- Elárulok egy titkot Tanya… nem hiszi, hanem tudja. – szólalt meg dühösen Rosalie.

- Lányok elég legyen ebből – úgy tűnik Carlisle megunta a torzsalkodásunkat

- Elnézést – biccentettem felé

- Micsoda? Te egy ilyen senki mellé állsz? Ő nem tartozik a családhoz! Már nincs Edwarddal!- kiáltott rá Rosaliera

- Bella addig tartozik a családhoz, amíg ő azt másképp nem akarja – halottam meg a legszebb hangot a lépcső felől. A legszebbhangot? Miket beszélek én itt. Bella neked elment, ami nem volt… így soha nem fogom elfelejteni. Igen csúnyán néztem Alicre. Elvégre is megígérte, hogy nem lesz itthon.

- Edward - sikította Tanya és odarohant hozzá, de mielőtt a nyakába vethette volna magát Edward megállította.

- Hogy vagy Tanya? –kérdezte kimérten

- Már meg sem ölelsz? – biggyesztette le a nő a száját.

- Sajnálom, de az iménti kis közjáték után nem sok kedvem van hozzá.

- De hisz ő kezdte!

- De hisz ő kezdte – mondtam nyávogósan-, mint az oviban

- Te kis… - indult meg Tanya felém

- Meg ne próbáld – ragadta meg Edward a kezét

- Tanya- dörrent rá Esme- Izabella ugyanúgy a család tagja, mint bármelyikünk. Ezt vagy tiszteletben tartod, vagy elhagyod a házat

- Mi? Micsoda? – dadogta Tanya

- Jól hallottad- mondta Edward is. Tanya felváltva kapkodta a tekintetét a szobában lévőkre, míg végül dühtől izzó szeme meg nem állapodott rajtam

- Rendben van – hajtotta le a fejét

- Akkor ezt is megbeszéltük – állt fel Carlisle. Úgy döntöttem elég nagy port kavartam mára is a Cullen házban ideje távozni.

- Azt hiszem jobb lesz, ha én most megyek

- Ne máárrr – szólalt meg az Alice Emmett duó

- Még csak most jöttél maradj – kérlelt Esme is

- Nagyon kedvesek vagytok, de inkább majd visszajövök máskor. Em hazavinnél? – néztem rá kérdőn

- Természetesen

- Hát akkor, sziasztok-, köszöntem el

- Bella – szólított meg Edward, de én nem néztem rá. Nem ment. Ha most visszafordulok annak nem lesz jó vége. Határozott léptekkel indultam meg az ajtó felé.

- Kérlek, kérlek, kérlek egy kegyelemdöfést – suttogta Emmett a fülembe

- Ja és Tanya – fordultam vissza- tévedtem. Nem vagy átlagos. Átlagon felüli a bunkóságod – vigyorodtam el és kisétáltam az ajtón.