16. fejezet

Jacob nem jelent meg az éjszaka folyamán. Sokáig vártam rá, míg nem végül álomba aggódtam magam. Hát igen ilyen az én formám. Valaki miatt mindig aggódnom kell!
Egész éjszaka nyugtalanul aludtam és korán ébredtem. Szemem körbepásztázta a szobát majd végül megállapodott az ablakon. Semmi nyom nem utalt arra, hogy Jacob itt járt volna. Lassan feltápászkodtam az ágyból és megindultam a fürdő felé. Csak a szokásos reggeli rutin. Fogmosás fésülködés, tükörbenézés. Megijedés saját magamtól. Mert megijedtem, amikor belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt óriási karikák éktelenkedtek és sápadt voltam. Tényleg kezdek úgy kinézni, mint egy vámpír, ami azért már teljesítmény így emberként! Feladva a reményt, hogy értelmes külsőt varázsolok magamnak lebattyogtam megenni a szokásos reggeli müzlimet. Lefelé menet jutott eszembe, hogy holnap suli. Már alig várom! Igencsak vicces lesz egész nap Edwardot kerülgetni, de még mindig sziklaszilárdan kitartottam azon elképzelésem mellett, hogy Jacobbal leszek. Vagyis Jacobbal lennék, ha végre idetolná a képét. Morcosan pattantam fel az asztaltól, a tálamat a mosogatóba tettem és megindultam a telefon felé. Oda sem figyelve tárcsáztam a már fejből tudott számot és vártam h felvegye valaki a telefont

- Igen? – szólt bele Jacob

- Jé, te még élsz? – kérdeztem gúnyosan

- Élek – felelte hasonló hangnemben

- Hol voltál tegnap este? Vártalak

- Dolgom volt – felelte kurtán

- Legalább szólhattál volna. Aggódtam érted!

- El tudom képzelni – motyogta halkan, de így is meghallottam

- Elárulnád, hogy mi a bajod? – dörrentem rá

- Úgy érted azon kívül, hogy a drágalátos volt barátod nálad járt? Igazán semmi! – emelte fel ő is a hangját.

- Ezt meg honnan tudod? – csúszott ki a számon, de amint kimondtam már meg is bántam. Teljesen világos volt, hogy Jacob itt járt.

- Az isten szerelmére Bella vérfarkas vagyok! Csak megérzem egy vámpír szagát! – méltatlankodott

- És te most komolyan azon vagy így kiakadva, hogy Edward itt járt? – hitetlenkedtem.

- Igen – vágta rá rögtön- választanod kell Bella! Vagy ő, vagy én! A kettő nem megy egyszerre!

- Nem is mondtam, hogy ezt szeretném!

- De elég, ha gondolod!

- Te tiszta hülye vagy! Veled vagyok nem? Akkor meg nem értem mi a bajod!

- Az, hogy minden percben, amikor engem csókolsz vagy engem ölelsz az a mocskos vérszívó jár a fejedben és azt kívánod, hogy bárcsak vele lehetnél helyettem

- Ez nem igaz- suttogtam. És tényleg nem volt igaz. Élveztem minden percet amit Jacobbal tölthettem annak ellenére, hogy még mindig Edwardot szerettem. De ez megváltozik! Megfogadtam, hogy elfelejtem őt, ha a fene fenét eszik is!

- De igaz! És ezt te is tudod!

- Ha ennyire rossz velem, akkor miért nem küldesz el? Miért vagy még mindig mellettem? – már nem sok választott el a sírástól

- Azért mert ha nem lennél nekem, még így sem ahogy most vagy az még rosszabb lenne. – mondta most már normális hangnemben és belőlem kitört a sírás

- Sajnálom. Hidd, el nekem nem akarlak bántani.De tudom, mit akarok. Veled akarok lenni. El akarom felejteni Edwardot. Csak ez nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik - Hüppögtem. Jacob nem válaszolt semmit.

- Jake? – kérdeztem bizonytalanul

- Mit tud ő, amit én nem? – kérdezet vissza

- Tessék?

- Azt kérdeztem, hogy mit tud ő, amit én nem tudok? – tette fel a már előbb is értett csak fel nem fogott kérdést újra

- Ne hülyéskedj! Semmit!

- Akkor?

- Ez bonyolult

- Magyarázd el, hogy értsem! Mert most nem értem. Elhagyott. Nem törődött veled. Olyan dolgokat vágott a fejedhez, amiket nem érdemeltél meg és még mindig őt szereted. Én igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy működjön ez a kapcsolat, de ehhez egyedül kevés vagyok!

- Tudom. Sajnálom

- Ne sajnáld! Csak ígérd meg, hogy legalább megpróbálod elfelejteni. Mert ha még meg sem próbálod, akkor nincs sok értelme együtt lennünk – mondta most már határozottan. Megijedtem. Szeretem őt. Nem úgy mind Edwardot. De szeretem. Nem veszíthetem el őt is! Azt nem élném túl!

- Megígérem – motyogtam

- Rendben. És lenne itt még valami. – nem tetszett nekem ez a hangsúly.

- Méghozzá?

- Azt akarom, hogy ne találkozz vele többet! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ezt nem kérheted tőlem! – hüledeztem

- És miért is nem?

- Mert… mert nem. Különben is egy suliba járunk, a legjobb barátnőm a húga. Elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk. – próbáltam ész érveket felsorakoztatni. Ezen egy darabig elgondolkozott és csak utána válaszolt.

- Legyen. De legalább annyit ígérj meg nekem, hogy nem keresed a társaságát - kérte most már sokkal szelídebben

- Muszáj? – próbálkoztam ellenállni

- Semmit sem muszáj. De ez sokat jelentene nekem! – mondta lágy hangon, amitől majdnem elolvadtam. Ez aljasság! Hát lehet erre nemet mondani? Nagyot sóhajtottam

- Szóval mi a válaszod? –érdeklődött még mindig kedvesen

- A válaszom egy határozott talán – nyögtem ki nagy nehezen

- Ne már Bella ne csináld ezt velem!

- Jól van, jól van, legyen, ahogy akarod! – adtam meg magam.

- Köszönöm – hangjában érezhető volt az elégedettség - most mennem kell. Később még kereslek. Vigyázz magadra. Szia- és már le is tette. Esélyem sem volt elköszönni. Egykedvűen raktam le a telefont

- Nem hiszem el, hogy megígérted neki – szólalt meg egy csilingelő, de határozottan morcos hang a hátam mögött mire ijedtemben felsikoltottam.

- Hoppá. Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni – mondta egy csepp megbánás nélkül.

- Alice! – fordultam felé hullasápadt arccal – Nem tanítottak meg rá, hogy illik kopogni?

- De igen – vigyorodott el- az ajtókon. Csakhogy én az ablakon keresztül jöttem.

- Fényes nappal? Már a vámpíroknak is elment az eszük? –csóváltam fejem

- Ne tereld a témát! Miért ígérted meg neki, hogy nem keresed Edward társaságát?

- Mert Jacobnak rosszul esik – válaszoltam és elindultam a szobám felé

- Ez pedig Edwardnak fog rosszul esni

- Tudom – morogtam-, de vele nem járok. Fordított esetben valószínűleg én is ugyanezt kérném tőle. Ha együtt vagyok valakivel annak én legyek az első és a legfontosabb ne más. Főleg ne a volt barátnője. Esetemben barátja. – magyaráztam miközben már az ágyamat ágyaztam.

- Nem. Te nem kérnéd ezt tőle, mert született mazochista vagy! – nevetett fel Alice mire cserébe kapott egy grimaszt- most komolyan. Tényleg nem fogsz foglalkozni Edwarddal? – ült le az ágyamra

- Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy én nem keresem a társaságát! – mosolyogtam rá

- Értem… rafinált – vigyorgott

- Nem rafináltság. Megteszem amit Jacob kér, de nem leszek modortalan. Ha Edward keres engem vagy odajön, hozzám ugyanúgy beszélni fogok vele.

- Jól van felfogtam – forgatta meg a szemeit

- Öhm Alice. Ne érts, félre nem mintha nem örülnék neked, de minek köszönhetem a látogatásod?- tettem fel a kérdést. Mire Alice arcáról lehervadt a mosoly. Kezdtem rosszat sejteni- gyerünk, ne kímélj - ültem le vele szembe.

- Szóval. Nem tudom, hogy Edward mennyit mesélt neked más vámpírokról – kezdte

- Nem sokat – vontam meg a vállam

- Szóval rajtunk kívül is van még egy vegetáriánus család a Denali klán.

- Vagy úgy. Értem. Róluk még nem hallottam.

- Öten élnek együtt. Eleazar, Carmen, Kate és Irina és Tanya. – mondta vontatottan, ami nagyon idegölő volt.

- Alice lehet, hogy a te életed végtelen, de az enyém véges. Bökd ki végre, hogy mit akarsz!

- Szóval. Egy ideig velük éltünk. És hát… tudod, Edward elég jól néz ki – dadogta össze vissza

- A lényeget…

- A lényeg az, hogy Tanya beleszeretett – hadarta el én meg értetlenül pislogtam rá.

- És? Mi közöm nekem ehhez. Úgy értem, hogy teljesen egyértelmű, hogy Edward minden nőnek bejön. Nem meglepő, hogy ez alól nem kivételek a vámpírok sem. Különben is ez már régen volt nem? És én amúgy is Jacobbal vagyok

- Szóval nem zavarna…

- Ez hülye kérdés. Természetesen nem zavarna! – dehogy nem zavarna. Ez tökéletes szépség, akinek én még csak a nyomába sem érhetek szerelmes abba a férfibe, akibe én is. Hogy a viharba ne zavarna

- Akkor jó – sóhajtott Alice megnyugodva

- De miért volt ez fontos?

- Csak mert Tanya hozzánk költözik- felelte egy fintor kíséretében