3. Fejezet

halihóóó..most pedig fogadjátok sok szeretettel a harmadik fejezetet :)
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!
Pusssz: Alexis :)


- Nem tudtam, mit tegyek. Nem evett nem ivott nem aludt. Attól féltem, hogy kórházba kell vinni. Rávettem Reenet, hogy jöjjön el érte. Gondoltam ő majd segít kilábalni Bellának a depresszióból, de amikor elkezdtük bepakolni a dolgait nagyon dühös lett. Teljesen kifordult magából. Ordított és szétdobálta mindent. Az én lányom, aki még csak a hangját sem szokta felemelni. Végül sírni kezdett. Akkor azt hittem, hogy ez a fordulópont és most már jobban lesz. Utána tényleg úgy nézet ki, hogy jobban van – elhallgatott.

- De nem lett jobban – mondta csendesen Alice

- Nem. Eljárt az iskolába, megcsinálta a leckéit, visszament dolgozni, ha valaki kérdezet tőle válaszolt, de ezen kívül nem beszélt. A barátait nem hívta vissza és végül már ők, sem hívták. Nem olvasott nem hallgatott zenét, soha nem volt abban a szobában ahol a tv ment. Először nem értettem a cselekedeteit, és nem tudtam mire vélni, hogy miért van egy tucat kettétört cd-t a kukába Végül rájöttem, hogy mindent elkerül, ami rá emlékezteti. Éjszakánként rémálmai vannak. Minden éjjel hallom, ahogy felsikít álmában. – összeszorult a szívem, ahogy Charliet hallgattam. Annyi fájdalmat okoztam neki.

- Annyira sajnálom Charlie – mondta gyászosan Alice

- Nem a te hibád Alice. - nyilvánvaló volt apa kit hibáztat.

- De most már azért jobban néz ki – mondta bizakodva

- Igen. Amióta Jacob Blackkel lóg úgy vettem észre, hogy valóban javult az állapota, van egy kisfény a szemében. Boldogabb.

- Akkor jó, hogy van neki.- értett egyet Alice

- Nem tudom, hogy valaha is túljut- e ezen a csalódáson. – rövid csönd következett

- Alice tudod, jól, hogy menyire kedvellek, ezért kérlek, ne vedd személyes sértésnek, de muszáj megkérdeznem

- Kérdez csak nyugodtan – mondta higgadtan

- Szóval… kérlek, ne érts, félre örülök, hogy itt, vagy de ugye a bátyád nem szándékozik látogatóba jönni?

- Nem tudom Charlie, igazán nem tudom. Csak a magam nevében beszélhetek és én már döntöttem. – mondta Alice határozottan

- Döntöttél? – kérdezte apu meglepetten

- Igen! Én visszaköltözök Forksba és gondolom Jasper is –felelte - hiányzik a régi házunk az erdő a suli és te is, de legfőképpen Bella. Edward miatt mentünk el. Hagytam, hogy elhitesse velem, hogy ezzel csak jót teszünk Bellának, de láthatólag ez nem így van. Amúgy meg nem hiszem, hogy Edward benézne. Azt sem tudja, hogy itt vagyok, amikor utoljára beszéltem vele Dél- Amerikában volt.

- Visszaköltözöl? – hápogta Charlie

- Igen, vagy esetleg engem is távol akarsz tartani Bellától? – kérdezte Alice kissé harciasan

- Dehogyis! Hogy gondolhatsz ilyet? Te nem láthatod a változást, de én látom. Vagyis mondhatni, hogy hallom. Ez az első éjszaka, amit nyugodtan végigaludt mióta elmentetek. Sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, de Bella nem köt könnyen kapcsolatokat és téged nagyon közel engedett magához. Nem csak Edward hiánya miatt szenvedett. –mondta csendesen. Felkeltem a kanapéról és a konyhába mentem. Nem köszöntem csak odamentem Charlie hoz és megöleltem. Először meglepődött, de aztán eszébe juthatott, hogy hallottam a beszélgetést és szorosan magához húzott. Nem tudom meddig álltunk így, de végül megszólaltam.

- Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked apa- mondtam rekedten. Már nem sok választott el az egerek itatásától.

- Nem kell semmiért bocsánatot kérned kicsim!- simított végig hajamon, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára. Kibontakoztam az öleléséből és Alice hoz fordultam.

- Biztos visszaköltözöl?- kérdeztem bizonytalanul

- De még mennyire, hogy biztos – mondta mosolyogva

- Edward nagyon ki fog akadni. Nem akarom, hogy miattam megint balhé legyen-hajtottam le a fejem.

- Edward Cullen nem fogja nekem többet megmondani, hogy mit csináljak! A saját életét úgy szúrja el, ahogy akarja, de az enyémet nem fogja! – jelentette ki barátnőm. Mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam. Charlienak igaza volt még senkit nem engedtem magamhoz ilyen közel, mint Alicet (na, jó kivéve Edwardot) és jólesett a tudat, hogy visszakaphatom a legjobb barátnőm. Hirtelen ötlettől vezérelve odamentem és átöleltem mire ő is megölelt.

- Kösz Alice te vagy a legjobb – motyogtam

- Igen tudom- vigyorgott önelégülten

- És még szerény is vagy – nevettem fel jókedvűen.

- Na, lányok nem akarok belemászni a pillanatba, örülök, hogy így újra egymásra találtatok, de nekem mennem kell. Segítek elrendezni Sue-nak a temetést. – mondta szomorkásan. Hirtelen mindkettő arcáról lelohadt a mosoly.

- Add át Sue-nak az üdvözletem

- Rendben Bells. Este jövök. Jó szórakozást. Sziasztok

- Szia-, köszöntünk egyszerre

- A nap kellemesen telt Alicel. Leginkább a családról beszélgettünk. Megtudtam, hogy Carlisle este Ithaca-ban dolgozik és részmunkaidőben tanít a Cornellen, Esme egy 17. századbeli házat újít fel. Emmet és Rosalie Európában vannak amolyan második nászútfélén Jasper pedig a Cornellre jár és ezúttal filozófiát tanul. Elmesélte, hogy elkezdett kutatni a múltja után, de nem sokat tudott meg. Kiderítette, hogy a neve Mary Alice Brandon. Volt egy kishúga Cynthia és, hogy megtalálta a sírját. Csak Edwárdról nem beszélt, nem mintha bántam volna. Mintha kitalálta volna a gondolatomat megszólalt.

- Rendben ki vele, mit akarsz tudni róla? – értetlenül néztem rá

- Mégis kiről?

- Edwardról, ki másról?

- Ja, hogy róla. Semmit leginkább, de azt nagyon- mosolyodtam el. Alice úgy nézet rám mintha elment volna a maradék eszem is.

- Ugyan Bella előttem nem kell, megjátszd magad!- mondta gyengéden, amiért hálás voltam, de nem játszottam meg magam. Most nem.

- Alice a bátyád elhagyott, megalázott, elvette az egyetlen barátnőmet, hónapokon keresztül szenvedtem a hiányától, de ennek most már vége! Jelenleg nem érzek mást iránta csak haragot. Nem akarom tudni, hogy hol van vagy, hogy mit csinál. – mondtam a kelleténél talán kicsit keményebben.

- Megváltoztál - jelentette ki hirtelen

- A sebek maradandó hegeket hagynak az emberen Alice – suttogtam- sajnálom, hogy nem tetszik, amit látsz.

- Te meg miről beszélsz? –kérdezte felháborodottan- Semmi bajom az új Bellával! Ideje volt már, hogy a sarkadra állj! – vigyorgott rám. Úgy látom sokkal magabiztosabb vagy és kiállsz magadért- bambán bámultam rá

- Nem ezt a reakciót vártad igaz? – kacagott

- Nem tényleg nem – hebegtem

- Nézd, Bella isten látja lelkemet, ha egyáltalán mondhat ilyet egy vámpír, hogy Edward áll hozzám a legközelebb Jasper után, de soha nem helyeseltem, amit csinál. Nem csodálom, hogy így érzel, ha a helyedben lennék én is ezt érezném. Csak azt bánom, hogy átkeltett éld ezeket a dolgokat azért, hogy megerősödj!
- Hát azt én is - Ekkor meghallottam a járőr kocsi hangját.

- Megjött apa – felálltam és kimentem az előszobába. A látvány meglepett. Charlie még a tegnapinál is rosszabbul festett. Odamentem és puszit nyomtam az arcára

- Hogy vagy? – kérdeztem

- Voltam már jobban is – felelte zavartan

- Sue és a srácok?

- Nehezen viselik, de megbirkóznak vele.

- Megyek, megmelegítem a vacsorád

- Hagyd, csak Bella nem vagyok éhes- aggódva néztem rá

- Apa enned kell valamit

- Most tényleg nem bírnék enni kicsim. – nagyot sóhajtottam

- Rendben, de ha mégis megéheznél, csak szólj

- Kösz kölyök- kócolta össze hajam

- Megyek, lezuhanyozom és elteszem magam holnapra. Kora reggel lesz a temetés.

- Rendben. Jó éjt apa

- Jó éjt Bella neked is Alice – kiabált be. Alice egy másodperc alatt az ajtóban termett.

- Már mész is fel?- kérdezte

- Igen elég fárasztó nap volt. Jó éjt lányok

- Jó éjt

- Aludj jól apu

- Nincs jól – mondta szomorúan Alice

- Nagyon nincs jól – értettem vele egyet.

Másnap reggel Charlie korán elment én pedig belevetettem magam a házimunkába. Alice szinte percenként kérdezte, hogy mit segíthet, de én határozottan megtiltottam neki, hogy bármihez is hozzányúljon.

- Alice tudod jól, hogy gyakorlatilag sokkal többet jelentesz számomra, mint egy sima vendég, de elméletileg te akkor is az, vagy úgyhogy tessék szépen vendégként viselkedni, amíg takarítok- mondtam mikor megpróbált suttyomban letörölni egy polcot
- Túlontúl határozott lettél – szusszantott mérgesen. Hangosan felnevettem és már épp emlékeztetni akartam, hogy tegnap még díjazta a határozottságom mikor csöngettek.

- Jövök kiáltottam azonnal – ki lehet az? Hozzánk nem igazán szoktak vendégek jönni. Megindultam a lépcső felé mire Alice megállított.

- Bella van egy olyan érzésem, hogy tudom ki áll az ajtó előtt - mondta idegesen

- Érzésed? Mióta érzel te dolgokat? Az Jasper reszortja- vigyorogtam. Vágott egy grimaszt, de azért válaszolt

- Ha a tegnapi látomásomból indulok, ki vagyis hogy a nem látásomból – itt elnyomott még egy grimaszt- jó okom van feltételezni, hogy Jacob barátod ácsorog odakint. – tág szemekkel néztem, rá mert összeállt a kép.

- Atya gatya. Te nem látod a vérfarkasokat?! – hápogtam

- Úgy tűnik – morogta és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.

- Ennek nem lesz jó vége, azt hiszem, jobb lenne ha…

- Ha lelépnék egy kicsit – mosolyodott el

- Igen.

- Rendben. Amint elment visszajövök. És Bella tudom, hogy bízol benne, de kérlek, ne húzd ki nála a gyufát – mondta aggodalmasan

- Jól van, Alice ne aggódj nem lesz semmi gond – mosolyogtam rá biztatás gyanánt. Még utoljára megölelt és a következő pillanatban már ott sem volt. Közben a csengő újból megszólalt csak most hosszabban.

- Jól van Jake jövök már – kiáltottam - nem kell ennyire türelmetlennek lenni! A hangom tisztán és határozottan csenget, de a hasamban gombóc volt… mi fog kisülni ebből?!