2. fejezet

Üdv mindenkinek! :)
Végre sikerült feltennem a második fejezetet. Remélem tetszeni fog!Lehet kicsit vontatott de igyekszem követni a New Moon fonalát és igazából akkor lesz nagy változás amikor visszajönnek Olaszországból.Jó olvasgatást :)
Pussz mindenkinek: Alexis



Alicenek jó negyed órába tellett mire sikerült megnyugodnia. Bűntudatot éreztem, de muszáj volt valahogy elmagyaráznom neki az érzéseimet.

- Jól vagy- néztem rá bocsánatkérő szemekkel, miközben a kanapéhoz húztam.

- Most már igen. Annyira hiányoztál! – mondta rekedten

- Te is nekem!

- Meg tudsz nekem valaha bocsátani Bella?

- Idővel biztosan –feleltem- most még nagyon fáj de, majd elmúlik. Örülök, hogy itt vagy!- mosolyogtam rá és tényleg örültem!

- Akkor jó – és végre visszatért arcára a felhőtlen mosoly.

- Van egy olyan érzésem, hogy eddig tartott a Forksiak öröme – nézet rám kárörvendően- a vámpírok visszatérnek!- keserűen felnevettem

- Nem mintha eddig nem lettek volna itt – motyogtam

- Ezt nem értem – ingatta fejét

- Hát elég sokk mindenről maradtál le Alice. A vámpírok nem mentek el, legalábbis nem mind. Ha nem lennének a vérfarkasok már Victoria étlapjára, kerültem volna, nem várj, helyesbítek még mielőtt Victória elé, kerülhettem volna elkapott, volna Laurent. Látod milyen népszerű, vagyok vámpírkörökben? Mindenki engem akar vacsorára-, vágtam egy grimaszt. Alice megrökönyödve nézett rám.

- Laurent? És Victoria?- motyogta

- Igen. Tiszta főnyeremény. Egyet öltök meg közülük én meg kettőt kapok cserébe. Na, mind 1 ilyen az én formám. Ha nem én keresem, a bajt a baj talál meg engem.

- De mégis hogy történt ez az egész?

- Röviden és tömören? Victoria elküldte Laurentet terepkutatásra nekem meg volt szerencsém összefutni vele. Tudta, hogy már egy ideje nem vagytok Forksban úgyhogy úgy döntött kicsit módosítja Victoria kérését és kutatás helyett megöl. Alapjában véve a terv könnyen kivitelezhető lett volna csakhogy felbukkantak a farkasok és ekkor bukott a mutatvány. Jacobék elkapták és megölték őt. Azóta Victória próbálkozik, hál isten eddig sikertelenül. – mondandóm befejeztével fáradtan dőltem hátra.

- Szörnyen nézel ki Bella.

- Kösz a bókot, emlékeztetnélek rá hogy ma kis híján meghaltam.

- Tudod jól, hogy nem erről beszélek! –csattant fel Alice- nézz magadra lefogytál a szemeid karikásak és olyan sápadt vagy, hogy rögtön tiszteletbeli vámpírrá avatlak!

- Én igyekszem, de nem olyan könnyű!

- Ezt hogy érted? – nagyot sóhajtottam.

- Alice mit gondoltál mit találsz itt? Azon kívül, hogy egy halott Bellát és egy összetört Charliet. Kérlek, gondolj bele az én helyzetembe! Egy nap alatt elvesztettem a legjobb barátnőmet, a szerelmemet és azt a családot, ahova tartozni akartam. Igyekszem tartani a látszatot leginkább Charlie miatt, de legbelül pokolian fáj!- szomorúan nézet rám

- Ha tudtam volna, hogy ez lesz….

- Semmi gond Alice nem a te hibád. A bátyád tévedett mikor azt gondolta, hogy eltudom felejteni. Azt hittem ennél jobban ismer. – Alice már épp nyitotta volna a száját, amikor megcsörrent a telefon

- Ez biztosan Charlie - pattantam fel

- Apa?

- Nem én vagyok – mondta morcosan egy hang

- Jake!

- Csak tudni akartam, hogy jól vagy- e?

- Jól vagyok, ne aggódj

- Akkor jó. Esetleg megtudhatnám melyik vérszívó jött látogatóba? – mondta gúnyosan.

- Muszáj gúnyolódnod? –kérdeztem csendben. Nem bírom, ha így beszél velem.

- Sajnálom, ideges vagyok

- Én is. Nem akartalak megbántani

- Tudom, szóval akkor elmondod, hogy ki van veled?

- Alice

- A jövőbelátó? –kérdezte meglepetten. Na, igen én se rá számítottam

- Igen ő.

- Miért jött?

- Látott leugrani a szikláról és azt hitte meghaltam

- Jellemző – motyogta

- Mégis mi? – kérdeztem élesen

- Semmi semmi… elmondtad neki, hogy az a nő vadászik rád?

- Igen el

- Veled marad éjszakára?- Kérdőn néztem Alicra mire bólintott

- Igen velem marad.

- Rendben van, add át neki üdvözletem és azt, hogy ha valami bajod esik, az éjszaka folyamán szerződés ide vagy oda személyesen tekerem ki a nyakát! Vigyázz magadra! – és letette.

- Te is – suttogtam a búgó telefonba. Alice az arcomat fürkészte.

- Ebből még baj lesz – sóhajtottam

- Nem örülnek neki, hogy itt vagyok igaz?

- Nem igazán. Szóval akkor itt maradsz este?

- Eredetileg nem így terveztem, de igen, csak be kell, szerezzek egy váltás ruhát és vadásznom is kéne, de sürgősen. Távol tudod tartani magad a bajtól úgy egy órán keresztül? –kérdezte, de még mielőtt válaszolhattam volna belekukkantott a jövőmbe

- Igen úgy néz ki nem lesz gond. Vadászom, átöltözöm és jövök vissza – ígérte

- Rendben, akkor várlak – és megöleltem. Amint elment fölmentem fürdeni. Kétségkívül rám fért már egy alapos tisztálkodás. Ezután megágyaztam Alicenak a kanapén. Tudom, hogy nem lesz szüksége rá, de Charlie igencsak furcsán nézne, ha nem tenném. Leültem vacsorázni, de az étel ízét szinte nem is éreztem csak a nyelés utáni fájdalmat. Hiába a tengervíz nem tesz jót a nyelőcsőnek. Hogy elüssem az időt elindultam tévézni, de Alice már a rögtönzött ágyán ült.

- Köszi – vigyorgott a párnára

- Tartsuk fent a látszatot – mosolyodtam el

- Most mihez kezdjünk veled Bella- kérdezte komolyan

- Fogalmam sincs – válaszoltam- én tényleg próbálkozom! – bizonygattam. Hirtelen eszembe jutott, hogy vajon a többiek mit szólnak Alice látogatásához.

- Alice… a többiek mit szóltak hozzá, hogy idejössz

- Jasper nem helyeselte a többiek pedig nem tudják. - mondta nyugodtan

- Szóval akkor nem voltatok otthon. – állapítottam meg

- Nem. Denaliban voltunk meglátogatni Tanyaékat.

- Gondolod Charlie mérges lesz, hogy itt talál?- kérdezte hirtelen

- Alice Charlie imád téged. Nem lesz gond – vigyorogtam

- Az majd mindjárt kiderül – néhány másodperccel később hallottam, hogy a járőr kocsi megáll a felhajtón. Felugrottam és kimentem Charlie elé. Szörnyen nézett ki. Átöleltem mire ő erősen magához szorított.

- Részvétem apu

- Nagyon fog hiányozni – motyogta

- Sue hogy viseli?

- Össze van zavarodva, Sam vele maradt – közben megindultunk a ház felé. Ajjaj, jobb, ha figyelmeztetem.

- Öhm apu… van egy látogatónk. – értetlenkedve nézett rám, de mielőtt kérdezhetett volna Alice megszólalt.

- Szia, Charlie, sajnálom, hogy ilyen rosszkor jöttem. –mondta szelíden

- Alice? – hebegte Charlie

- Igen én vagyok az – mosolyodott el barátnőm. Apunak kellett még néhány másodperc mire napirendre tért Alice látogatása felett, de utána kedvesen válaszolt.

- Semmi gond, egyáltalán nem jöttél rosszkor örülök, hogy itt vagy. Esetleg Carlisle is veled jött? – kérdezte gyanakvóan. Persze tudtam, hogy igazából nem ez érdekli, hanem, hogy Edward vele van e. Fogalmam sincs miért, de valahogy hangosan is kimondtam az eszmefuttatásom.

- Ne aggódj apa Edward nem jött vele. – feleltem higgadtan. Alice hatalmas szemekkel nézett rám, Charlie pedig kifújta az eddig bent tartott levegőt.

- Oh, hát akkor rendben - mondta megkönnyebbülten. Remélem, itt maradsz velünk Alice. Igazán nem kéne, egyedül legyél abban a hatalmas házban.

- Ez nagyon kedves tőled Charlie! Köszönöm! – mosolygott rá angyalian Alice

- Apu a vacsorád az asztalon van. Menny egyél valamit.

- Kösz Bells – adott egy puszit a fejemre és elcsoszogott a konyha felé. Alicel visszamentünk a kanapéra.

- Nem fogod elmondani neki, hogy itt jártál igaz? –kérdeztem csendesen

- Viccelsz? Persze, hogy nem! Elevenen megnyúzna- monda keserűen

- Igen az valószínű - motyogtam

- Fáradtnak tűnsz, aludnod kéne

- Igen a halál közeli élmények nem tesznek jót a szervezetemnek – értettem egyet vele.
Nem akartam aludni. Szívesebben beszélgettem volna vele, de ahogy fejem a vállán pihent akaratlanul is egyre mélyebb álomba merültem. Másnap reggel a kanapén ébredtem az Alicnek szánt takaróba bugyolálva. Álommentes éjszakám volt, amiért hálás voltam. Kipihentnek éreztem magam. Hirtelen Charlie keserű hangja ütötte meg a fülem.

- Soha nem éreztem magam annyira tehetetlennek. Azt hittem, hogy elveszítem a lányom Alice.