5. Fejezet

- Jake

- Bella nehogy azt hidd, hogy oda engedlek hozzá – méltatlankodott

- Nem lesz semmi baj! –bizonygattam és finoman rányomtam a szám a szájára.

- Csak óvatosan- suttogta és elengedte a derekam.

- Alice mi a baj? Kérdeztem kezemet az arcára téve.

- Edward…- suttogta és összerogyott. Edward? Mi van vele? Nem értem

- Alice drágám így nem értem. – nem szólalt meg, csak ült a lépcső alján üveges szemekkel.

- Alice ráztam meg finoman. Gyerünk, mondj valamit. Mi van a bátyáddal?

- Én nem tudom – felelte és sírni kezdett. További öt perc után sem tudtam belőle semmit kiszedni csak zokogott és bámult maga elé.

- Ez így nem fog menni- álltam fel mellőle.

- Ha én ütöm, meg azt meg sem fogja érezni igaz? – kérdeztem Jacobhoz fordulva

- Nem hiszem – ingatta fejét

- Akkor gyere drágám – mondtam sürgetően

- Drágám? – vonta fel a szemöldökét

- Oh, bocsánat nem tudtam, hogy zavar – vontam meg a vállam. Mondjuk rosszul esett a dolog, de most nem volt időm ezzel foglalkozni. Valahogy észhez kell, térítsem Alicet.

- Dehogy zavar csak olyan furcsa volt. De tetszik- vigyorodott el miközben letérdelt mellém.

- Na, jó csak finoman Jake rendben? – kérlelő szemekkel nézett rám.

- Jak!- csattantam fel- ő a barátom! És különben is, ha nem lenne az, akkor sem engedném, hogy kiüsd, mikor épp észhez téríteni akarom.

- Jól van, jól van –dünnyögte

- Na azért. Szóval megütöd egy kicsit és utána, sipirc, a szoba másik felébe érteted?

- Az ki van csuka - szögezte le

- Kérlek, ne akadékoskodj, egyszer az életben bízz meg bennem! Te értesz a vámpíröléshez és meg a vámpírkezeléshez.

- Ah, teljesen elveted az eszem – rázta meg a fejét majd pofonvágta Alicet és villámgyorsan a szoba másik felében termett. A tervem bevált. Alice felpattant a földről és dühösen morgott Jacobra. Eléálltam és kezembe vettem az arcát.

- Jól van Alice nyugalom, minden rendben. Sajnálom, de muszáj volt drasztikus eszközökhöz folyamodnom. Én kértem meg Jaket, hogy üssön meg. Muszáj, volt valahogy észhez térítselek - néztem rá bocsánatkérően. Alice többször megrázta a fejét

- Értem, rendben, semmi baj, köszönöm - lihegte.

- Neked is –mondta Jacobnak

- Ugyan semmiség –vigyorgott Jake – hidd el én élveztem a legjobban- mindketten egy grimaszt küldtünk felé. Alice előkotorta a táskájából telefonját és villámsebességgel beütötte a számot.

- Rosalie azonnal beszélnem kell Carlisle- lel! Jól van, amint visszaértek hívjon fel. Valószínű, hogy repülőn leszek, de azért csak próbálkozzon

- Rendben. Rose hallottál valamit Edwardról – kérdezte sürgetően

- Igen és mit beszéltetek? – rövid csönd

- Micsoda? – dörrent Alice

- Hogy merészelted ezt tenni. Várj ne is válaszolj, előbb helyesbítek. Hogy volt szíved ezt tenni vele?

- Tudod a helyzet az, hogy hiba csúszott a látomásomba. Bella él és virul, úgyhogy ez okoz, egy kis problémát nem gondolod? Pláne, hogy Edward elindult Olaszországba.

- Tudod, mit Rose tartogasd a sajnálatod annak, aki elhiszi – sziszegte és lecsapta a telefont.

- Rosalie elmondta neki, hogy öngyilkos lettem – vázoltam fel a helyzetet. Alice keserűen bólintott

- Értem, de Olaszország? Mi a csudát akar Olaszországba? –kérdeztem. Aztán összeállt a kép. Fél perc alatt végigpörgettem a fejemben a múlt emlékképét.

„Nos, nem akarok nélküled élni, de nem voltam biztos benne hogy is kéne csinálnom... Tudtam, hogy Emmett és Jasper sosem segítene... így arra gondoltam Olaszországba kéne mennem és fel kéne provokálni a Volturit… Nem bosszanthatod fel őket. Kivéve, ha meg akarsz halni”

- Na neeee! –horkantottam.

- Tessék?- kérdezte Alice

- Csak azt ne mond, hogy a drágalátos bátyád elindult a Volturihoz megöletni magát

- Te tudsz róluk?- hökkent meg barátnőm

- Tudok. Edward mesélt róluk. De most válaszolj!

- De így van… elment a haláláért esedezni-hajtotta le a fejét.

- Nagyszerű – dünnyögtem

- Esetleg közbeszólhatok- kérdezte Jacob aki még mindig a szoba másik végében állt.

- Persze, ne haragudj –mentem oda hozzá és átöleltem

- Oh, az remek. Akkor elmondaná valaki, hogy miről is van szó?

- Röviden és tömören Edward azt hiszi, hogy öngyilkos lettem és most elindult Olaszországba, hogy más vámpírokkal megölesse magát- hadartam

- Oh - nyögte Jacob

- Bella – suttogta Alice

- Igen?

- Most mi lesz? –kérdezte

- Meg tudjuk állítani?- kérdeztem

- Nem tudom, az sok mindentől függ

- Hát próba szerencse- mondtam

- Hogy mi? –mennydörögte Jakob- Azt már nem! Nem mész egy csomó vérszívó közé. Mit gondolsz, ki lenne a főfogásuk? – üvöltötte. Rendben van az addig oké, hogy félt, de nem igazán tetszik, hogy ezt ordítva adja a tudtomra

- Na, idefigyelj Jacob Black ne merészelj velem ilyen hangon beszélni, mert vérfarkasgén ide vagy oda én nem állok jót magamért – mondtam vészjósló hangon. Nem tudom milyen arcot vághattam de Jacob behúzta fülét farkát és bocsánatkérő szemekkel pislogott rám.

- Na így már mindjárt más- mosolyogtam

- Ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy miattam haljon meg?- néztem rá kérdőn

- Nem érdekel! Őt sem érdekelte a te életed. Már tényleg rég halott lennél és még csak nem is tudna róla!- morogta

- Na, jó mind 1 erre most nem érek rá. Alice szedd össze magad- mondtam határozottan. Felmegyek a holmimért és indulunk Olaszországba. Kikerültem az elképedt Jacobot és felrohantam a szobámba összepakoltam a holmimat és már indultam is vissza. Ahogy szaladtam le a lépcsőn Deja vu érzésem támadt. Én nem vagyok normális. Eddig a vámpírok elől menekültem most meg én keresem meg őket.


- Mikor leértem Alice félve nézet rám

- Most meg mi van? –morogtam

- Bella, ha ez nem jön össze és mi is ott vagyunk Volterában megölnek engem bűnrészesség miatt téged, pedig mert ember vagy- mondta csüggedten

- Jesszus és most ezért vágsz ilyen képet? – nevettem fel hisztérikusan

- Napi szintem öletem meg majdnem magam. Már két napja nem történt velem semmi életveszélyes még a végén kijövök a rutinból – vigyorogtam rá. Próbáltam vicces lenni, de az igazság az volt, hogy kezdtem kifogyni a humorérzékemből.

- Annyira köszönöm- borult a nyakamba Alice

- Ha ezt túléljük mindhárman a bátyád fog köszönettel tartozni mindkettőnknek, amíg élünk. – morogtam


- Az biztos! Írj Charlienak egy üzenetet addig én hívom a repteret- mondta

- Rendben.

Apa!
Kérlek, kérlek, kérlek, ne haragudj rám!! Történt egy kis galiba a lényeg az, hogy Edward nagy bajban van. Elmegyünk Alicel segíteni neki. Pár nap múlva jövünk. Ne aggódj minden rendben lesz velem! Tudom, hogy szörnyű az időzítésem
Szeretlek!
Bella


- Kérlek ne menny- suttogta a hátam mögött Jacob

- De megyek Jake. Muszáj mennem.

- Még mindig szereted őt… olyannyira, hogy képes lennél meghalni érte - jelentette ki.

- Ezt igazán nem most kéne megbeszélnünk, de ha már így felhoztad… igen szeretem. Tudod, ez nem múlik el egyik napról a másikra. Ezek ellenére lehet, hogy nem tűnt fel, de pár perccel ezelőtt megcsókoltalak. Nem is egyszer. Veled akarok új életet kezdeni és nem vele lenni. Ha azt mondanák, hogy bajban vagy nem érdekelne semmi és senki. Bármikor feláldoznám az életem érted is és nem csak érte. - mondtam élesen. Jake szemei megteltek könnyel magához szorított és megcsókolt. Ez a csók már nem volt olyan gyengéd, mint az előzőek. Durva volt és követelőző, de pont így volt jó.

- Jake kérlek vigyázz Charliera

- Nem hagyom, hogy bármi baja essen – suttogta – Kérlek, Bella nagyon szépen kérlek, gyere vissza hozzám és egészben, ha lehet

- Igyekszem – feleltem

- Bella mennünk kell- kiáltott Alice és kirohant a kocsihoz

- Ígérd meg – utasított Jacob- Ígérd meg, hogy túléled!

- Ígérem-nyögtem ki. Pedig mekkora hazugság volt

- Szeretlek Bella

- Én is téged- suttogtam és megcsókoltam

- Vigyázz magadra és Charliera! öleltem meg és kirohantam a kocsihoz. Bevágódtam az ülésre becsaptam az ajtót magam mögött és Alice már indított is. A kerekek felvisítottak és pár perc múlva elhagytuk Forksot. Tudtam, hogy nem sok esély van rá, hogy túléljük.

- Sajnálom Jake suttogtam és egy könnycsepp fojt végig az arcomon. Majd egy kicsit erőteljesebben hozzátettem

- Ha a kezem közé kaparintom, a bátyádat kitekerem a nyakát – szusszantottam dühösen

- Segítek – mondta Alice sötét arccal