10. fejezet

Olyan erővel csaptam be magam után az ajtót, hogy azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán a helyén maradt. Újdonsült börtönömként üdvözöltem rég nem látott szobámat. Ledobtam a táskám a padlóra és az ablakhoz sétáltam. Alkonyodott. Jól ismert barátként köszöntöttem a szívem körüli fájdalmat… visszajött. Edwarddal együtt. Tulajdonképpen a szerelem gyönyörű dolog. Csak az a baj vele, hogy az egyiknek mindig tovább tart. Végre kezdett helyrejönni az életem és most tessék… ott vagyok, ahol a part szakad. Vagyis nem lassan már ott sem. Elmélkedésemből telefoncsörgésem riasztott fel. A kijelzőn Jacob neve villogott.

- Minden rendben? – szóltam bele

- Velem igen és veled? – kérdezte

- Abszolúte. Az egy hónap szobafogságból kettő lett.

- Na, azt meg hogy csináltad?

- Tudod, hogy van az… szólj igazat és betörik a fejed.

- Ezt most kifejtenéd? –kérte

- Röviden és tömören Charlie tudni akarta, a részleteket nekem pedig valahonnan el kellett indulnom, úgyhogy elmondtam neki a sziklaugrást. Erre ő kiakadt és így lett egyből kettő – morogtam

- Mesés – morogta ő is

- Igen én is ezt mondtam. A lényeg, hogy jó kislánynak kell lennem, mert ha nem kapok még egy hónapot.

- Akkor viselkedj- mondta most már nevetve

- Igyekszem – mondtam. Kínos csönd állt be a beszélgetésbe. Szóval akkor most értünk el a bocsánatkérős részhez.

- Hallom dicsekedtél Charlienak, hogy együtt vagyunk – próbáltam oldani a feszültséget

- Szóval még együtt vagyunk? – kérdezte bizonytalanul.

- Miért ne lennénk? – kérdeztem meglepetten

- Hát a mai dolog miatt meg ugye itt van még Cullen is. Visszajött veled és nagyon úgy tűnik, hogy maradni akar. Rendbe akarja veled hozni a dolgokat. Nézd én nem felejtettem el, amit mondtál. Tudom, hogy őt szereted és köszönöm, hogy őszinte voltál ott akkor velem, de ne azért maradj velem, mert sajnálsz vagy, mert úgy érzed, hogy tartozol nekem – mondta csöndesen

- Te tiszta hülye vagy Jake – motyogtam

- Ja, de attól még igazam van
- Igen igazad van abban, hogy még szeretem, de nem akarok vele lenni. Veled akarok lenni! Nem azért mert sajnállak vagy, mert úgy érzem, hogy tartozom neked, hanem mert szeretlek. Fogalmad sincs, hogy mit jelentesz számomra Jacob Black – mondtam a végét sírva

- Ssss Bella, kicsim ne sírj. Ne haragudj. Sajnálom. Én csak nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Láttam, hogy milyen állapotban voltál, amikor elment és félek. Félek, hogy elvesz tőlem, mert engem soha nem fogsz úgy szeretni, ahogy őt.

- Én adtam magunknak egy esélyt, te miért nem adsz? – kérdeztem most már zokogva. Kezdtem úgy érezni, hogy a három napos feszültség és félelem most fog kitörni rajtam.

- Nézd, átmegyek és megbeszéljük rendben? – hangja kétségbeesett volt

- Ne gyere. Ha ilyeneket vágsz a fejemhez és ennyi jövőt jósolsz a kapcsolatunknak, akkor azt hiszem veled nincs több megbeszélnivalóm nem Edwarddal. – mondtam dühösen és letettem a telefont. Pár másodperc múlva ismét Jacob neve villogott a kijelzőn, de nem vettem fel. Még párszor próbálkozott majd egy sms kíséretében feladta a dolgokat.

„ Hónapokig vártam arra, hogy végre magam mellett tudjalak és megcsókolhassalak. Tudom, hogy ma nagyon elcsesztem mindent, de hidd el, csak azért mert szeretlek. A gondolatától is rosszul vagyok, hogy Edward közelében vagy, pedig tudom, hogy még ma át fog menni hozzád és megpróbál visszaszerezni. Sajnálom, hogy ellöktelek, és hogy rád morogtam. Ezek után nem érdemlem meg, hogy szeress, de kérlek, adj nekem még egy esélyt.
Szeretlek Isabella „


Mire végigolvastam az smst már patakokban folytak a könnyeim. Hogy lehet ekkora bolond? Én nem érdemlem, meg hogy szeressen. Annyi lány közül választhatna és neki mégis olyan valaki kell, mint én. Az órára néztem, ami este kilencet mutatott. Újra végigolvastam az üzenetet és egy részen megakadt a szemem „pedig tudom, hogy még ma át fog menni hozzád”. Edward. Teljesen kiment a fejemből. Nagy nehezen feltápászkodtam összeszedtem a fürdéshez szükséges holmimat és kibotorkáltam a fürdőszobába. A víz kellemesen meleg volt segített ellazulni. Egy hosszú zuhany és hajmosás után lényegesen jobban éreztem magam. Törölközés közben vettem észre, hogy nem hoztam pizsamát így jobb híján felvettem Charlie egyik vasalatlan pólóját. Fogat mostam és felkészültem az éjszakai virrasztásra. Elvégre ki tudja, Edward mikor tud elszabadulni otthonról és nagyon nem szeretném, ha „legszebb” álmomból ráncigálna fel az éjszaka folyamán. Igencsak meglepődne, ha megtudná, hogy az olaszországi rémálom nem egyszeri eset volt. Azzal a kivétellel, hogy eddig másról álmodtam rosszakat. A szobámba érve egyenesen a szekrényemhez indultam, hogy felvegyek egy nadrágot, de félúton felsikkantottam. Edward ült az ágyam közepén törökülésben halál nyugodt arccal.

- A fenébe is Edward a frászt hoztad rám- vágtam neki a neszesszerem, amit ő ügyesen elkapott

- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – mondta bűnbánóan, majd végigmért

- Hm… jól áll a mini – mosolygott.

Ekkor jöttem rá, hogy Charlie pólója nem takar valami sokat. Arcom pillanatok alatt lángvörös lett és odasiettem a szekrényemhez. Kikaptam az első kezem ügyébe kerülő melegítőnadrágot és belebújtam. Visszafordultam Edwardhoz, aki látszólag jól szórakozott a kialakult helyzeten.

- Most mit vigyorogsz? – mondtam dühösen

- Aranyos, vagy amikor zavarban vagy – mondta egyszerűen

- Örülök, hogy jót szórakozol rajtam – grimaszoltam mire felnevetett

- Ne mérgelődj. Nem akarsz idejönni? – kérdezte csendesen. Megráztam a fejem

- Bella – mondta olyan hangon, hogy majdnem elolvadtam. Miért csinálja ezt velem? Egyáltalán miért hagyom, hogy ezt csinálja velem? A csudába is nem akarom, hogy megtudja, hogy még mindig szeretem. Nagyot sóhajtottam és odasétáltam az ágyhoz. Vele szemben ültem le ugyanúgy törökülésben.

- Rendben hallgatlak. – mondtam- mit szeretnél megbeszélni?

- Bocsánatot szeretnék kérni. – felelte

- Akkor ezt most vegyük úgy, hogy ez egy bocsánatkérés volt és én elfogadtam rendben? – reménykedtem, hogy megúszom ennyivel

- Nem nincs rendben – felelte. Miért is feltételeztem, hogy nem bonyolítjuk túl a dolgokat? Hiszen rólunk van szó!

- Nézd Bella én elhagytalak – keserűen felnevettem

- Na, ne mond? Képzeld észrevettem – mondtam felháborodottan

- Kérlek, had fejezzem be. Elhagytalak, de nem azért mert nem szeretlek.

- Aha. És ezt most nekem el is kéne hinni ugye? – kérdeztem

- Esetleg elmondhatnám, amit akarok?

- Parancsolj – intettem nagyvonalúan

- Amíg mellettem voltál örökös veszélyben voltál. Minden egyes alkalommal, amikor hozzád értem attól rettegtem, hogy megsebesítelek. Minden egyes csók után többet és többet akartam, de még csak rendesen meg se csókolhattalak, mert nem volt rá garancia, hogy tudok uralkodni magamon. Idejöttél és én azelőtt kiszakítottalak az új életedből mielőtt megszokhattad volna. Egy teljesen új világba vittelek magammal és nem számoltam a következményekkel. Csak azt akartam, hogy velem legyél mindig és mindenhol. Önző módon veszélybe sodortalak. Először magamtól is meg akartalak óvni, de nem sikerült. Gyűlöltem magam, hogy beléd szerettem, és hogy annyira veled akarok lenni. Aztán végül beletörődtem. Ezek után jött James, akivel nem is találkoztál volna, ha például Mike lett volna a barátod. Végül a saját családomból támadt rád valaki és ekkor feladtam. Tudtam, hogy nem védhetlek meg az örökkévalóságig és csak akkor maradhatsz velem, ha átváltoztatlak. De ezt nem akartam. Nem akartam olyan életet neked, mint az enyém. Ezért mentem el. Amikor azt mondtam, hogy nem szeretlek az életem legnagyobb hazugsága és egyben baklövése is volt. Sajnálom, hogy elmentem és hogy fájdalmat okoztam. Sajnálom, hogy itt hagytalak védtelenül miközben Laurent és Victoria üldözött. És sajnálom, hogy azt mondtam, hogy nem szeretlek, mert ez nem igaz. Szeretlek Bella és mindig is szeretni foglak.

A szavak áttörték a gondosan felépített álcámat és nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Tulajdonképpen soha nem értettem, hogy miért is van velem. Már percek óta csendben ültem és a takarómat bámultam.


- Kérlek, Bella mondj valamit. Kiabálj, vágj hozzám valamit vagy küldj, el a pokolba csak mondj valamit, mert ez a hallgatás megőrjít. – mondta kétségbeesetten. Lassan felemeltem a fejem és ránéztem.

- Mit akarsz tőlem? Mit mondjak?

- Akármit, bármit. Én elmondtam az érzéseimet. Tudom, hogy haragszol rám, de ez csak egy érzés a sok közül. Tudni akarom, hogy mire gondolsz – fogta meg a kezem.

Ha annyira tudni akarja, ám legyen, de ha majd ez a válaszom se tetszik, neki el ne felejtsem emlékeztetni, hogy most is ő akarta tudni a gondolataimat.

- Nem vagyok rád dühös, amiért elhagytál. Ott a kórházban mást ígértél mégsem hibáztatlak. Elmentél és engem itt hagytál, de magaddal vitted a szívemet, és aki itt maradt Charlienak és a többieknek már nem én voltam. Megpróbáltam elhitetni magammal, hogy majd meggondolod magad. Majd észhez térsz és visszajössz hozzám. De teltek a hónapok és nem jöttél. Végül feladtam az álmodozást és már nem akartam mást, csak felejteni. Először azt hittem, hogy ez lehetséges. Aztán rájöttem, hogy nem. Egyre másra tértek vissza az emlékek. Mindenről te jutottál az eszembe. Nem olvastam nem hallgattam zenét, tévét sem néztem, mert minden hozzád kötött. Végül már odáig jutottam, hogy a házban is gyűlöltem lenni, mert minden szoba felidézett valami kellemes emléket veled kapcsolatban a suliról pedig már ne is beszéljünk. Nem az volt a legrosszabb hogy hiányoztál vagy, hogy elszakítottad tőlem az egész családod a legjobb barátnőmet, hanem az, hogy megbíztam benned és te helyettem döntötted el a sorsomat. – mondtam csöndesen és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Hideg kezével óvatosan letörölte. Arca elgyötört volt.

- Szeretsz még? – kérdezte csöndesen

- Számít ez még? – kérdeztem vissza

- Nekem számít – felelte

- Akármi lesz a válaszom az neked fájni fog – suttogtam
- Miért fájna, ha szeretsz? – értetlenkedett

- Te elhagytál, de az élet ment tovább és nekem is tovább kellett lépnem.

- Szóval már nem szeretsz – hajtotta le a fejét

- Nem mondtam ilyet- csúszott ki a számon. Mekkora egy marha vagy Bella. Nincs, elég gondod még csinálsz magadnak

- Szóval akkor szeretsz – mosolyodott el

- Szeretlek, de nem tudlak meg érteni és már nem akarok veled lenni.

- Bella kérlek… adj még egy esélyt – fogta két kezébe az arcom

- Nem Edward. Megbíztam benned vakon feltételek nélkül. Ahogy te is mondtad minden egyes érintéssel kockára tettem az életem, de nem érdekelt. Csak az számított, hogy veled lehettem. Ha egyszer meggondoltad magad újból megteheted. Én csak egy ember vagyok és a szívem nem élne túl több csalódást.

- De én, nem hagylak el Bella. Soha- soha többet. Szeretlek drágám. Mindennél jobban. Kérlek, bízz bennem és adj még egy esélyt.

- A bizalmat ki kell érdemelni Edward.

- Bebizonyítom, hogy szeretlek – suttogta és közelebb hajolt. Először nem értettem, hogy mit akar, de aztán rájöttem. Elhúzódtam

- Azzal, hogy megcsókolsz, még nem bizonyítasz semmit- mondtam keserűen. Hátat fordítva neki lelógattam a lábamat az ágyról

- Kérlek menny el Edward – suttogtam

- Bella – mondta kétségbeesetten

- Ne tedd ezt még nehezebbé. – motyogtam

- Még mindig ugyanolyan makacs vagy. Miért nem tudsz megbocsájtani? – Azt hittem rosszul hallok. Még neki áll feljebb? Elhagy. Hónapokig semmi életjelet nem ad magáról, kis híján megöl miatta egy rakás vámpír és mindezek után kijelenti, hogy ő bizony visszajött és elvárja tőlem, hogy tárt karokkal fogadjam.

- Sürgősen találd meg az ablakot Edward Cullen és távozz a szobámból, amíg szépen mondom – sziszegtem

- Ahogy óhajtod – vetette oda. Szólhatsz a kiskutyádnak, hogy tiszta a terep jöhet labdázni, elment a csúnya vámpír. – mondta gúnyosan és elment. Halottam, ahogy kívülről behúzza maga után az ablakot. Hát, ha ő így én is... felpattantam az ablakhoz rohantam és szélesre tártam.

- Ha becsukod, nem tud bejönni a kiskutya – kiáltottam bele az éjszakába. A következő pillanatban egy fa, hangos reccsenéssel dőlt ki.

A Forksi erdő megritkul az éjszaka....Edward tombol