4. fejezet

Hello everybody!!! How are you? Na, kb. ennyire terjed az angoltudásom, úgyhogy innentől magyarul:D Látom, nagyon pang az oldal. Valamit baromira nem jól csinálok ezek szerint,  na, sebaj, majd csak rájövök hol cseszerintem el a fejezeteket, és akkor majd korrigálok :D
Addig is megérkeztem a negyedik fejezettel.



Leszaladtam a lépcsőn és az ajtó előtt lefékeztem. Vettem még egy nagy levegőt és kinyitottam. Jake pár lépésnyire állt tőlem mogorva képpel és undorodva húzta fel az orrát. Fantasztikus… szép kis beszélgetés lesz. Egy darabig még méregettük egymást, de aztán meguntam a szótlanságot

- Szia- köszöntem bátortalanul.

- Szia- vetette oda és szúrós szemmel nézett a hátam mögé.

- Nézd Jake erre se, időm se kedvem. Alice nincs itt, úgyhogy akár el is mondhatnád, miért jöttél – mondtam lemondóan

- Sajnálom – motyogta-, csak nem tetszik, hogy itt kell lennem. – ez a mondat telibe talált nálam. Hangom rekedt volt az elfojtott sírástól mikor megszólaltam

- Ezt pedig én sajnálom. Ez a ház ugyanaz, mint ezelőtt és én is ugyanaz a Bella vagyok. Csak te viselkedsz úgy velem, mint egy vadidegennel. – mondtam szomorúan. Már vártam mit fog a fejemhez vágni de csak odajött és megölelt. Meglepődtem, de azért visszaöleltem. Olyan jó volt így. Kezem önkéntelenül megindult hátán mire megborzongott. Abbahagytam a simogatást, és arrébb húzódtam.

- Bejössz? – Kérdeztem. Válasz helyett hátrafordult. Ekkor vettem csak észre, hogy nem egyedül jött. Jared és Embry ült a kocsiban és az utóbbi finoman megrázta fejét. Elfutott a méreg.

- Menny a pokolba Embry! Komolyan azt hiszed, hogy hagynám, hogy baja essen? Mert akkor rohadtul félreismertél! – kiabáltam

- Héj héj Bells nyugi semmi gond- fogta meg Jake a kezem és elkezdett behúzni a házba. Még visszapillantottam a fiúkra, akik meghökkenve néztek rám. Na igen ők még nem láttak így kiakadva. Gyerekesen kinyújtottam a nyelvem és rájuk csaptam az ajtót. Jake odabent elengedte a kezem és a konyhába sétált.

- Hol van? – morogta

- Elment. Nem akar balhét. – válaszoltam. Szeme felcsillant

- Végleg? – kérdezte izgatottan

- Ne reménykedj – nevettem el magam.- Mire elborult az arca.

- Ugyan Jake ne csináld ezt! –könyörögtem

- Bella az ég szerelmére akárhonnan is nézem ő az ellenségem! – mondta nyersen

- És én is? – kérdeztem csendben – na, ezen megdöbbent

- Dehogyis, hogy juthat ilyen az eszedbe?

- Mégis mi a francot gondoljak? Idejössz díszkísérettel, és úgy csináltok mindannyian, mintha potenciális veszélyforrás lennék. Nem bíztok Aliceban. Ez még rendben is van. De bennem sem bíztok, meg és ez nagyon fáj! – toppantottam dühösen. Mire elnevette magát

- Tudod igazán vicces, vagy amikor mérgelődsz – kacagott

- Ne hozz ki a sodromból Jacob Black- sziszegtem és elfordultam tőle. Mögém jött és átkarolt.

- Bocsáss meg. Mindenért – mondta bűnbánóan. Tudom, hogy mennyire szereted őket főleg ezt a csajt. Nem kellett volna így reagálnom, de egyszerűen nem bírtam ép ésszel felfogni, hogy lehet benned ennyi… nem is tudom mi- sóhajtott. Megfordultam és felvont szemöldökkel néztem rá.

- Tudom, hogy nem szeretsz róla beszélni, de ők elmentek Bella. Itt hagytak téged egymagadra Nem érdekelte őket, hogy mi lesz veled. Fogalmuk sem volt róla, hogy egy tébolyodott vámpírok próbálnak megölni- óvatosan nézett rám- megpróbálok a Cullenekről nem rosszat mondani, de azért ezt a Victoriát meg a másikat szidhatom ugye?- kérdezte reménykedve. Nem bírtam tovább elnevettem magam.

- Ha neked az jól esik, hogy szidod őket felőlem- vontam meg a vállam.

- Na, akkor jó – vigyorgott. Szóval nem is tudták Nem ők védtek meg hónapokon keresztül és te mégis úgy fogadod mintha el se ment volna. Tegnap őt választottad helyettem és ez pokolian fáj - hajtotta le a fejét.

- Sajnálom. Nem tudtam, hogy te ezt így gondolod. Én csak egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mit akar – vontam meg a vállam. - Jake szomorúan nézett rám.

- Tulajdonképpen miért jöttél?

- Szólnom kell, hogy már nem tudunk megvédeni, mármint most, hogy itt van egy Cullen. La – Pushban biztonságban lennél. Kérlek, gyere le. Nem bírom, hogy tudom, nem vagy biztonságban – mondta kétségbeesetten.

- Nem lesz semmi baj simítottam végig az arcán mire behunyta a szemét. Alice vigyázz rám. – Szemei hirtelen felpattantak arca megkeményedett. Gyerünk, Bella találj ki valamit, ha nem akarsz vele összeveszni, biztattam magam.

- De próbálok majd minél több időt-lent tölteni –mondtam mire elmosolyodott.

- Akkor jó. Lenne még egy kérdésem

- Igen?

- Meddig marad?- ajjaj. Erre nem számítottam. Ha megmondom neki balhé lesz, de ha nem mondom meg neki és később derül ki abból is. Nagyot sóhajtottam.

- Ne akadj, ki kérlek – kezdtem félénken majd elhallgattam

- Ki vele Bella. Mit tudsz, amit én nem.

- Alice úgy döntött, hogy nem érdekli, mit szólnak a többiek de Jasperrel együtt visszaköltöznek Forksba - hadartam. Jake szeme összeszűkült
.
- Ez most komoly? –nyögte és éreztem, hogy keze el kezd remegni. Sután bólintottam

- Jake nyugodj meg, simogattam meg a karját.

- Nem megy – sziszegte és leült az egyik székre.

- Mi a baj?

- Szerinted? Nem akarlak elveszíteni – suttogta. Ekkor leesett.

- Te komolyan azt hiszed, hogy kevésbé leszel fontos számomra, ha visszajönnek? – kérdeztem meglepetten

- Nem tudok sokat a vérszívóidról, de azt igen, hogy összetartanak. Ha az egyik jön, jönnek a többiek is. - felelte mire elmosolyodtam. Rájöttem, hogy mi bántja igazán

- Gyerünk Jake mondd ki!- parancsoltam

- Mégis mit? –kérdezte fásultan

- Téged nem az zavar igazán, hogy mind visszajönnek, hanem hogy egy valaki visszajön. – húztam el a szám

- Ha úgyis tudod, minek akarod, hogy kimondjam?- grimaszolt

- Mert a te szádból akarom hallani- nyomtam meg minden egyes szót

- Rendben. Igazából az zavar, hogy Edward Cullen is visszajön. – motyogta

- Gyere csak ide- mondtam mosolyogva és felé nyújtottam a kezem. Felállt és odasétált hozzám. Átöleltem a nyakát mire ő körbefonta kezét a derekamon.

- Ha mindannyian visszajönnek Edward, akkor sem fog velük tartani- mondtam csendben

- Ebben miért vagy olyan biztos?- kérdezte rekedten

- Azért mert most sincs velük

- Komoly? – kérdezte megélénkülten

- Komoly- vigyorogtam. Fogalmam sincs, hogy miért örülök ennek. Elvégre is szomorúnak kellett volna lennem az istenért hisz szeretem…. szeretem? Már fogalmam sincs. Eddig majd belepusztultam a hiányába, de most valahogy minden a helyére került. Alice visszaköltözik. Jacobbal is minden rendben. Legalábbis azt hiszem. Nem kell több dráma. És ekkor eldöntöttem. Elfelejtem Edward Cullent… minden áron!

- Akkor jó húzott magához és a fejét a hajamba fúrta.

- Ugh-mondta

- Mi van? – követeltem. Felnéztem rá és láttam, hogy megint elhúzza az orrát.

- Miért csinálod te is ezt velem? Nem bűzlök!

- De igen kicsim bűzlesz- mosolygott rám. Vámpír illatod van. Édes és jeges. Égeti az orrom – vágott fancsali képet

- Tényleg? Tegnap Alice is motyogott valamit a szagokról – tűnődtem

- Hát meglehet, hogy nekem sincs olyan jó szagom számára – mélázott Jacob

- Számomra mindkettőtöknek jó illata van, nyomtam egy puszit az arcára

- Ez a mi szerencsénk – nevetett.

- Hiányozni fogsz Bella – suttogta

- Te is nekem- mondtam, miközben felnéztem rá. A szemében végtelen szeretetet és féltést láttam. El akartam fordulni de nem ment. A fejem nem engedelmeskedett. Gyengéden kezei, közé vette az arcom és simogatni kezdett. Beleborzongtam az érintésébe. Lassan elkezdett közelebb hajolni miközben végig a szemembe nézett. Egy pillanatra megállt várva a reakciómat. Nem húzódtam el, de ugyanakkor abban sem voltam biztos, hogy készen állok-e erre. Gyengéden hozzáérintette ajkait az arcomhoz, mire akaratlanul is felnyögtem. Éreztem, hogy elmosolyodik. Óvatosan végighúzta ajkait egészen az államig majd elért a számhoz és ott meg állt. Kérdőn nézett rám de én akkor már tudtam, hogy itt nincs megállás. Nem várom tovább a megváltó csodát! Edward elment és nem is jön vissza nekem, pedig jogom van a boldogsághoz és Jacobnak is. Lehunytam a szemem mire ő lágyan megcsókolt. Hihetetlen érzések szabadultak fel bennem. Több hónapi szenvedés vált semmissé akkor ott a karjaiban. Ajkaim elnyíltak utat engedve ezzel mindkettőnk vágyainak. Jacob szorosan magához húzott és ekkor… megszólalt a telefon. A hirtelen jött zajtól mindketten megugrottunk. Jake hangosan szitkozódót és én is ugyanezt tettem csak magamba. Egyik kezével elengedte az arcom és átnyúlt a vállam felett, hogy elérje a telefont, de a szemei nem eresztettek.

- Swan lakás – mondta, hangja halk és heves volt. Valaki válaszolt és Jacob egy pillanat alatt megváltozott. Teste elkezdett remegni és gyorsabban vette a levegőt. Arca rideg volt és csak úgy sütött róla az utálat. Furcsa csak akkor láttam eddig ilyennek, ha vámpírokról… a csudába… ez biztosan Alice. Megfogtam az arcomon lévő kezét, ami még mindig remegett és a telefonért nyúltam.

- Add, suttogtam alig halhatóan. Nem kell vele, beszélj. Kedvesen rám mosolygott és megrázta a fejét

- Nincs, itthon- mondta Jacob ridegen - a temetésen van. –mire egy kattanást halottam… az illető letette.

- Nem elég, hogy vérszívó még bunkó is – morogta. Kezdtem aggódni egyre jobban remegett.

- Jól vagy? – öleltem át

- Most nem igazán. Segíts – nyögte. Jobb ötlet híján lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Ez hatot. Mohón kapott az ajkaim után. Mintha az élete múlna ezen a csókon, bár félek, hogy inkább az én életemet féltette. A remegés alábbhagyott majd végül teljesen megszűnt. Megszakítottam a csókot

- És most? –kérdeztem

- Határozottan jól vagyok –mosolygott rám

- Akkor jó- simogattam meg.

- Nem értem Alice nem szokott ilyen lenni - motyogtam. Ezért még számolok vele, ha visszajön- gondoltam magamba.

- Hogy ki? Nem a kis csaj volt az – mondta Jake

- Hát akkor meg kicsoda?

- A doki Carlisle Cullen. Apádat kereste

- Carlisle? Biztos? Ő nem ilyen – hitetlenkedtem

- Szerinted most viccelek – nézett rám sértődötten

- Nem dehogy, csak egyszerűen furcsa. – mondtam bocsánatkérően

- Rendben…. Most akkor mi van … de nem fejezte be a mondatott. Teste először megfeszült majd reszketni kezdett. Ne már megint?! Most mi idegesíthette fel?

- Mi a baj?

- Mennem kell Bella – nyögte és elindult az ajtó felé, de még mielőtt kiérhetett volna ledermedt. Ekkor észrevettem nyugtalanságának okát. Alice állt mozdulatlanul a lépcső aljánál

- Bella- mondta elfulló hangon. Megindultam felé mire Jake félúton elkapott.