1. Fejezet

 Az első fejezetet Hajninak ajánlom!! Köszönöm szépen, hogy biztattál és segítettél!! Ha te nem lennél tuti soha nem raktam volna fel!

Ma kis híján vízbefulladtam, meghalt Charlie legjobb barátja felbukkantak Cullenék, összevesztem Jacobbal és most itt, állok a saját otthonomban és remegve kutatok a villanykapcsoló után. Igazán rám jár a rúd. Nem lepődnék, meg ha Jake-nek lenne igaza és Victória „mosolyogna” rám az egyik sarokból… hol a fenében van már az az átkozott villanykapcsoló?! Nem kellett tovább kutakodnom. A villany felkapcsolódott annak ellenére, hogy egy újjal sem nyúltam hozzá. A hirtelen jött fény miatt először nem láttam, hogy ki áll velem szemben, de abban biztos voltam, hogy nem Victória. Ezután jobban szemügyre vettem látogatóm. Fehér arc, nagy fekete szem, természetellenes szépség.


-    Alice? - suttogtam


-    Bella? - Kérdezte meglepetten


Na, jó időt kérek! Az addig oké, hogy én meglepődök rajta, hogy a nappalink kellős közepén találom hónapokkal az után, hogy szó nélkül elment. De ő miért lepődik meg azon, hogy a saját házamban lát engem?


-    Igen Alice én vagyok az, tudod én itt lakom, de te hogy a csudába kerülsz ide? Kérdeztem nem túl kedvesen.


Alice meglepetten nézet rám, nyilván nem ilyen fogadtatásra számított és én magam sem értettem, hogy miért viselkedek így. Mintha a hónapokon át tartó szenvedés és vágyakozás legjobb barátnőm után átfordult volna haraggá. Igen… most először voltam mérges Alicere, hogy szó nélkül elment. Még mindig nem szólalt, meg ami kezdett idegesíteni.


-    Alice egy beszélgetéshez két ember kell –sóhajtottam, mire ő hitetlenkedve megrázta a fejét
-    Rendben akkor, ha már így rákérdeztél miért vagyok itt, te is elmondhatnád nekem, hogy lehetsz életben? – nézett rám nagy szemekkel


Na, most telt be nálam az a bizonyos pohár. Nem elég, hogy szó nélkül elmegy, hónapokon keresztül felém se néz és ezek után még számon kéri rajtam, hogy, hogy merészelek élni?! Ez már tényleg több a soknál.


-    Ezer bocsánat, hogy élek! –vetettem oda dühösen és elindultam a konyha felé. Biztos voltam benne, hogy még egy korty vizet sem tudnék most lenyelni, de valamit csinálnom kellett. Elővettem egy poharat és megtöltöttem narancslével. Nem halottam, hogy mit csinál, de éreztem, hogy még itt van. Megérzésem helyesnek bizonyult. A következő pillanatban gyengéden átölelte vállaimat.


-    Sajnálom Bella, nem úgy gondoltam. Csak egyszerűen nem értem. Láttam… láttam- mondta még egyszer inkább magának mintsem nekem.


-    Mit láttál Alice? –fordultam vele szembe


-    Azt, hogy leugrassz a szikláról, és én vártam egyre csak vártam, de nem jöttél föl – hangja elcsuklott, szemeiben mérhetetlen fájdalom ült.


-    Oh, Alice – kezdtem volna magyarázkodni, de megelőzött.


-    Hogy teheted ezt Bella? Egy percig sem gondoltál Charlira? Mi lett volna vele, ha neked bajod esik? Belerokkant volna! Mondtam Edwardnak, hogy ez lesz a vége, de ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „Bella megígérte, nem csinál őrültséget” na meg hogy „már így is eleget ártottunk” és a kedvenc mondata „Ne nézegesd folyton a jövőjét” Attól, hogy nem nézem, még nem jelenti azt, hogy nem is látom. Amikor megláttam, hogy mit fogsz tenni nem gondolkoztam, csak fölszálltam az első gépre. Tudtam, hogy már nem akadályozhatom, meg, de gondoltam Charlienak segíthetek. Van fogalmad róla, hogy mit csinált volna, Edward- most kell megállítanom Alicet mielőtt még el nem kezdi ecsetelni Edward „mit csinált volna ha” teteit.


-    Alice én nem akartam öngyilkos lenni – mondtam higgadtan. Kétkedően nézett rám


-    Szóval ezt értsem úgy, hogy nem veteted le magad egy szikláról? Lehunytam a szemem. Hogy magyarázzam el neki, hogy mi történt anélkül, hogy tök bolondnak nézne?


-    Az addig stimmel, hogy leugrottam a szikláról, de nem azért, hogy megöljem magam. Pusztán szórakozásból. - Látszott rajta, hogy nem hisz nekem- nemrég láttam Jacob barátait sziklát ugrani és megtetszett a dolog. Úgy döntöttem kipróbálom. Persze arra már nem gondoltam, hogy mi lesz, amikor a vízbe érkezem.


-    Rendben- mondta lassan- a rend kedvéért tételezzük fel, hogy nem akartál öngyilkos lenni és pusztán szórakozásból ugrottál le - bólintottam-, de még mindig nem értem, hogy lehetsz életben.


-    Úgy, hogy Jacob megmentett- Alice szemei kitágultak


-    Micsoda? Valaki megmentett?


-    Igen –Alice zavarában félrebillentette fejét


-    Én ezt nem értem


-    Nem láttad, hogy kihúztak?- kérdeztem hitetlenkedve


-    Nem csak azt, hogy ugrassz, elmerülsz, és hogy nem jössz fel- hunyta le a szemét. Úgy néz ki tényleg nagyon megviselte a „halálom”. Kezdtem megsajnálni, de akkor sem tudtam úgy tenni mintha nem okozott volna nekem fájdalmat. Hirtelen előredőlt és megszagolt. Egy pillanatra megdermedtem. Hiába még most sem érzem, hogy félnem kellene tőle, de azért elszoktam a vámpírtársaságtól.


-    Kivel voltál kint az előbb? Úgy hangzott mintha veszekednél.


-    Jacobbal. Igen kicsit összekaptunk. - vontam meg a vállam pedig legbelül majd belepusztultam, hogy megint fájdalmat okoztam Jakenek. Alice furcsán nézett rám.
-    Most meg mi van?


-    Még nem tudom- mondta


-    Mindegy élek és virulok – Megforgatta szemeit és még egyszer megölelt.


-    Most már csak egyvalamit nem értek – most rajtam volt a sor szemforgatás terén. Alicenek ma nagyon sok kérdése van.


-    Ha neked túl erős volt az áramlat ez a Jacob, hogy tudott megbirkózni vele ráadásul még téged is kihozni? – Hoppá. Most megfogott. Erre mit mondjak?


-    Jacob… ő… nos, nagyon erős – gratulálok Bella ennél értelmetlenebb mondatot aligha tudtál volna összehozni és ezt sajnos Alice is észrevette.


-    Bella… esetleg van valami, amit nem tudok? – de még mennyi minden jegyeztem meg magamban. Mi legyen? Jacob mindent tud Alice ékről, úgy lenne igazságos, ha Alice is tudna Jacobról mindent. Legalábbis azt, hogy mi is valójában. Nagy levegőt vettem.


-    Jacobnak meg se kottyant az áramlat, mert vérfarkas. – hadartam. Barátnőm szemei kitágultak.


-    Így legalább a szag érthető, de az nem, hogy miért nem láttam. Mióta tart ez?- nézet rám mogorván


-    Csak pár hete lett vérfarkas – mondtam védekezésképpen mire még morcosabb lett.


-    Úristen Bella te meghibbantál? Egy fiatal vérfarkas közelében tartózkodni életveszélyes. Bármikor elveszítheti a fejét és olyankor nem tesz különbséget barát és ellenség között. Nem úgy volt, hogy nem csinálsz semmi őrültséget? Mert ez határozottan az őrültség kategóriába tartozik! Muszáj, az első szörnyeteggel összebarátkoznod, aki az utadba jön?- sipította. Nincs igaza Jacob nem szörnyeteg és ezt bebizonyítom.


-    Alice- suttogtam- szeretsz engem? – Meglepetten nézett rám, de azért válaszolt.


-    Hát persze, hogy szeretlek te butus.


-    Bántanál engem? – azt hittem a meglepettségét nem lehet már fokozni, de tévedtem.


-    Dehogyis, soha amíg világ a világ.


-    Szóval akkor Jasper nem kedvel engem. – mondtam határozottan


-    Dehogynem! Jasper ugyanúgy szeret téged, mint én!


-    Mégis bántott – Alice arcán fájdalom suhant végig.


-    És az óta is szenved ettől. Annyira sajnálja Bella és én is, ha jobban odafigyelek láthattam volna, hogy mi lesz. –sütötte le szemeit.


-    Szóval akkor most Jasper egy szörnyeteg, mert bántott? - Nem válaszolt, de nem is vártam választ.


-    Mert szerintem nem az és Jacob sem. Csak mindannyian mások vagyunk. Nem azért szeretlek téged, mert vámpír vagy, vagy Jacobot, mert vérfarkas. Azért szeretlek, ami itt bent vagy – szívére tettem a kezem- Nekem egyikőtök sem szörnyeteg. Nem haragszom Jaspere azért mert egy pillanatig elfelejtette, hogy ki is valójában. Mert ő nem egy lelketlen vámpír! Ő Jasper Hale, aki végig velem volt Phonixben és mellettem állt még akkor is, ha ez nehezére esett. Ha most besétálna az ajtón és megölelne, nyugodt szívvel ölelnék vissza és biztonságban érezném magam akárcsak veled. Éppen ezért nem tudnék haragudni Jacobra sem ha valami történne. Mióta elmentetek végig segített és neki köszönhetem többek között azt is, hogy a mai ugrásom tényleg csak szórakozásnak indult. Bízom benne és bennetek is. A dolgok itt dőlnek el igazából –gyengéden megnyomtam szívére fektetett kezemet- és itt belül ti a szeretteim vagytok és nem azok a szörnyetegek, akiknek képzelitek magatokat. - Alice szemeiben sok mindent láttam, de mire valamit kiolvashattam volna belőlük a nyakamba borult és könnyek nélküli zokogásban tört ki.